Profi mászók a fa lombtalanítását, és kivágását szakszerűen végzik

Képernyőfotó 2015-05-27 - 15.52.13Soha nem a fák nőnek veszélyes helyekre a városokban. Inkább mi, emberek vagyunk azok, akik körbeépítjük a kisebb vagy nagyobb fákat nem gondolva arra, hogy az évek múlásával bizony nagy gondot is okozhatunk magunknak ezzel. A fák nőnek és terebélyesednek, a kivágásuk pedig egyre körülményesebb lesz. Kidönteni nem lehet azokat a nagyra nőtt termetük miatt, mert veszélybe sodorja a köréje épített házakat, épületeket. A szűk udvarokban, a tűzfalak mellett emelőkosaras autó sem segíthet a favágásban. Az ipari alpinista azonban tudja a módját annak, hogyan is lehet biztonságosan kivágni még a legnagyobb fákat is az épületek mellől úgy, hogy azok ne tegyek kárt az ingatlanokban. Az alpintechnika erre is megoldást nyújt. A faágak óvatos egymás utáni leeresztésével a legszűkebb helyeken is megoldható a lombtalanítás és a törzsek kivágása is. A profi mászóknak lebegve gallyazni és vágni mindennapos feladat. Budapesten és környékén bármikor elérhetőek és gyors segítséget nyújtanak a nehezen hozzáférhető helyeken is.

Káprázatos manikűröd lesz zselé lakkal

Képernyőfotó 2015-06-02 - 15.23.28A gyorsan száradó zselé lakkok megkönnyítik a nyaradat! A munkából hazasietve máris készülhetsz majd az esti sétához, a hangulatos vacsorához vagy a mozizáshoz. Valóban gy lehet majd, hiszen a  hét elején elkészített legújabb manikűröd még két hét múlva is káprázatos lesz majd! Erről az UV lámpa fénye és a speciális körömlakk gondoskodik. A hagyományos színek mellet a legújabb trendeknek, megfelelően a legújabb nyári divatszíneket is elérheted már a webáruházak polcain. Rendlej online a legszebb kékekből, a legmélyebb bordókból a friss citrus színekből és a szürke összes árnyalatát is bátran leveheted most a virtuális polcokról. Ezek ugyanis a legmenőbbek az idén. A divattervezők ma már a körömlakkok színét is meghatározzák, így már az év elején pontosan lehetett tudni, hogy ezek lesznek a leginkább keresett árnyalatok a boltokban. Könnyítsd meg a nyaradat azzal,hogy tartós körömlakkot választasz. Olyat, amely akár hetekig is csodaszép marad a körmeiden! Légy vonzó és ellenállhatatlan a csodaszép manikűrök segítségével idén nyáron is!

Kerti locsoláshoz önfelszívó szivattyú beszerzése Webáruházunkból

Képernyőfotó 2015-05-20 - 11.03.04Azt mondják az időjósok, hogy már semmi és senki nem menthet meg minket a jó időtől és a z egyre melegedő napoktól. Mivel én személy szerint jobban szeretem a meleget, mint a hideget örülök ennek, még akkor is, ha ezzel bevállalom a hirtelen jövő nyári záporokat is. Dédnagymamám szerint azonban ezektől nem kell tartanunk idén, hiszen télen sem esett jelentős mennyiségű hó, így nincs, ami biztosítsa a tavaszi-nyári esőzéseket. Véleménye szerint ez az év is arról fog szólni, hogy ha szeretnénk valamit termeszteni a kertbe, akkor locsolni kell majd kitartóan. Elárulom, ennek egy kicsit sem örülök, hiszen úgy tanultam, hogy a természetes csapadékot nem pótolhatja a vízvezetékből kiengedett locsolóvíz. Persze nem muszáj ezt használni, mert aki teheti kutat is fúrathat udvarába, melyből egy önfelszívó szivattyú segítségével egyszerűen a növényekhez lehet vezetni a növekedéshez szükséges vizet. Valószínűleg nálunk is ez lesz a megoldás, hiszen tudom, hogy az utcánkba lakik egy kúthoz értő szakember, aki a szivattyú vásárláshoz is tud tanácsot adni majd.

E-roller hatékony, környezetbarát kétkerekű a mindennapokra

Képernyőfotó 2015-05-20 - 17.29.09Édesanyám mindig azt mondta, hogy ha van egy jó cipőd fiam, akkor mindenhová eljuthatsz. Én már azonban továbbfejlesztettem ezt a gondolatot és az én változatomban ez így szól: Ha van egy jó elektromos rollered, akkor mindenhova eljuthatsz. Pláne, ha egy nagyvárosban élsz vagy dolgozol. Régebben a dugókban dekkoltam, majd a tömegközlekedési eszközökön zsúfolódtam. Próbálkoztam a gyaloglással is, de a hosszú távokon, a városrészek közötti gyors helyváltoztatásnál nem vezetett eredményre. Így hát váltottam és nem bántam meg. Az elektromos roller egy feltöltéssel akár 35-40 km hosszú úttal is megbirkózik. Teszi mindezt ráadásul majdnem ugyanekkora sebességgel. Volt idő, amikor mér 20-szal sem lehetett döcögni a dugóban! Tehát a roller bevált, persze azért jó cipőből sincs hiány, de a gyaloglásnál ma hatékonyabb a környezetbarát kétkerekűt használni a mindennapokban. Sőt, mivel a szerelem teljes lett és visszafordíthatatlan most már a hétvégéken is előveszem a család többi rollerével együtt és irány a természet és a jó levegő!